Gyógynövények az irodalomban
Szabó Lőrinc: A Nagyerdő Az erdő élni kezdett. Ősszel a játékórára előbb még maga a tornatanár vitt ki. Azután rabló-pandúr csábított s a sovány vackor-szüret. Majd az ibolya és a szamóca, az ijj s a kelevéz, a sok szép vessző, sima, suhogó, mit a bokrok, főleg a mogyoró, olyan bőven kináltak. Sohase kellett megvárni: már igérete elég volt a kalandnak: a terep maga súgta az eseményeket, s a lélek hitte őket: boldogan szárnyalt álmodott izgalmaiban - s hogy ne legyen minden csak képzelet, ott volt köröttem az élő keret, föl, Hadházig, zúgó birodalom, a zöld erdő a szőke homokon. |
Szabó Lőrinc: Bodzafa Ismerős volt, már majdnem ember, a sarki telken az a nagy bodzafa, már majdnem barát. Tán tíz is lehet esztendeje, hogy, munkába menet, naponta láttam: az autóbusz ott állt meg előtte, és ami jutott várás, szabad perc, nézelődni, azt átbeszélgettük. Tavasszal paraszt ruhát öltött, szép nagyvirágosat, nyáron, mint én örűlt, hogy süt a nap, ősszel, mikor bogyói értek, a madaraknak lett rakott asztala, s télen Raguzáról kérdezgetett. Bölcs fa volt, szent; dús lombja, levele, mint senki másnak; isten üzent vele, s amit mondott, illat volt s költemény. Egy nap kivágták. Most az üzenet, a hiány. Az, hogy nincs ott a helyén! |
Szabó Lőrinc: Galagonya Hogy megy ez az álló galagonya! Rőt bogyóin át ami valaha volt, az áramlik, legelső nyara. - Honnan és hova, Növény, te örök? Csövekbe zárva gyökér s mag között sose hagyod el dolgos börtönöd, soha, te, majdnem mozdulattalan, és mégis haladsz, lassan, biztosan, ahogy óvó alagútjaiban belülről, lassan, kitüremkedő mozgással, titokzatos agyvelő, a termeszállam épül. Vak erő, vakon is látsz? Ágbogas ritmikád türelme Év s Nap roppant taktusát maggá lassítja: azaz lépsz tovább a közös táncban, s ami valaha, magadba zárva a végben is a kezdet maradsz, Egy, Te, Galagonya. |
Weöres Sándor: Galagonya Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. Zúg a tüske szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába. Hogyha a Hold rá fátylat ereszt: lánnyá válik, sírni kezd. Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. |
Weöres Sándor: Gesztenye úrfi Hej, gesztenye úrfi Bundácskádból bújj ki! Ugorj le a fáról Érkezésed várom. Nini, itt van, koppan Fáról földre pottyan Futok zsebre dugni Jöjj, gesztenye úrfi! |
Weöres Sándor: Mély erdőn ibolyavirág Mély erdőn Ibolya-virág, Elrejt jól A boróka-ág. Minek is rejt az az ág, Gyere, tágas a világ, Mély erdőn Ibolya-virág. |
Pilinszky János: Mi és a virágok Mert hűségesek mindhalálig, isteniek egyedül a virágok, egyszóval a növényi lét, velünk szemben, kik jövünk és megyünk. Világunk száraz keresztjére gyönyörű dísznek elhelyezve, tépett füzérként fölszegezve, mi elkallódunk, ők hazatalálnak. |
Radnóti Miklós: Pipacs Az asszonyom pipacsot lát és füttyent nekem az úton át s hogy visszafüttyentek, lehajol. Két ujja végigcsúszik a szár szőrén s a fű közt megáll. És már kezében lángol a lenge virág. Újra füttyentek; füttyömbe boldog madár füttye vág s ő mosolyog: Pipacspirossal zendüljön a világ! |
|
Nagy László: Dióverés Elsuhogott az a füttyös sárgarigó délre. Sárgul az árva diófa zöld terebélye. Levelek lengnek, akár a színarany rigó-szárnyak, elszállnak ők is a szélben puszta határnak. Áll a diófa, és érett kincsei válnak tőle: szellő ha bántja az ágat, buknak a földre. Szaporább kopogás, csörgés támad, ha jön az ember, s bottal az ágak bogára boldogan ráver. |
Földre, fejekre, kosárba kopog a dió-zápor, burkos dióra a gyermek kővel kopácsol. Már, mintha álmodnék, hallom zaját a jó örömnek, darálók forognak, diós mozsarak döngnek. Fagyban és nagy havazásban meg kell maradnunk jónak s tisztának is, hogy örüljünk csörgő diónak. Majd csorgó hó levén ring a picike dió-csónak, s lomb zöldül újra a füttyös sárgarigónak. |
Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél Találtam egy falevelet, gesztenyefa levelét. Mintha megtaláltam volna egy óriás tenyerét. Ha az arcom elé tartom, látom, nagyobb, mint az arcom. Ha a fejem fölé teszem, Látom, nagyobb, mint a fejem. Hogyha eső cseperegne, nem bánnám, hogy csepereg, az óriás nappal-éjjel, óriási tenyerével befödné a fejemet. |
Nemes Nagy Ágnes: Hány ujja van? Öt ujja van a gesztenyefa levélnek, Öt ujja van, mint a gyerek kezének. Öt ujja van? Nem mind olyan Legtöbbjének hét ujja van Öt ujja, hét ujja, Hozzá még a hátulja. |
Nemes Nagy Ágnes: Akácfa Akácfa, akácfa, sárga lombot hullató. Kezemre, kezemre, mintha hullna sárga hó. Mintha hullna sárga hó, csakhogy el nem olvadó, járdaszélen nagy kupacban színaranyként csillogó. Hogyha belegázolok, hogy zizeg és hogy ropog! Mit csinálsz te? - kérdik. Járok, járok sárga hóban, színaranyban, térdig. |
Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők Bodzavirágból, bodzavirágból hullik a, hullik a sárga virágpor. Fönt meg a felhők szállnak az égen, bodzafehéren, bodzafehéren. Szállj, szállj, felhő, pamacsos, hullj le, te zápor, aranyos, hullj le, te zápor, égi virágpor, égen nyíló bodzavirágból. |
Csoóri Sándor: Dióbél bácsi Ki lakik a dióhéjban?- Nem lakhat ott bárki, csak Dióbél bácsi. Ha rácsapsz a dióhéjra, kinyílik a csontkapuja, és cammogva előmászik vén Dióbél bácsi- csak a szádat tátsd ki! |
Sarkady Sándor: Gólyahír - Mi szél hozott, kis futár? - Nem szél hozott, napsugár. - Kedves gazdád ki lehet? - Fűnevelő kikelet. - S mi a jó hír aranyom? - Sárgulhat a kalapom! - Jó a hír, jó a hír, Isten hozott, gólyahír! |
|
Kányádi Sándor: Somvirággal, kakukkfűvel Somvirág, somvirág, aranysárga a világ. Kakukkfű, kakukkszó, kirándulni volna jó: fűzfasípot faragni, fűzfalóval lovazni, árkon-bokron átal, háton hátizsákkal, menni, mendegélni, este hazatérni: fűzfalovam kocogva, fűzfasípom tutogva, somvirággal, kakukkfűvel, kakukkszóval, tele szívvel. |
Osvát Erzsébet: Kakukkfűdal A budai hegyoldalon kakukkfűre leltem. Kilenc szálat, a legszebbjét bokrétába szedtem. Szagos lila virágait friss vízzel itattam. Telis-tele lett a szobám kakukkfű illattal. Bokrétámban gyönyörködtem reggel, délben, este, napkeltétől napnyugtáig kedvem derítette. |
Osváth Erzsébet: Pipacs Piros selyem sapkát visel, barátkozik mindenkivel. Táncba megy a kósza széllel, súg-búg sok-sok testvérével. A pillangókat elaltatja, mintha volna édesanyja. Nézd csak, nézd csak szelíd szemét - szinte, szinte repes feléd. |
Gazdag Erzsi: Akácvirág Minden akác földre néz Pillantásuk tiszta méz. Virágszemmel pillognak, Fehér ingben villognak. Méhek járnak csapatban egész méhe-vihar van. Mind a mézért csatázik, míg az akác virágzik. |
Petőfi Sándor: Fa leszek, ha... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek ha te napsugár vagy... Csak hogy lényeink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország: Akkor én csillaggá változom. Ha, leányka, te vagy a pokol: /hogy Egyesüljünk/ én elkárhozom. |
|
Szép Ernő: Pitypang Nótába nem írnak gomblyukba nem tűznek nem tesz kirakatba a virágos üzlet mert te nem vagy ritka mert te nem vagy drága csak az árokpartról nézel a világba mintha kis nap sütne orcád oly szép sárga te pitypang, te pitypang virágja... |
Kosztolányi Dezső: Napraforgó A napraforgó, mint az őrült röpül a pusztán egymaga, a tébolyító napsugárban kibomlik csenevész haja. Bolond lotyó - fejére kapja a sárga szoknyáját s szalad, szerelmese volt már a kóró, a pipacs és az iszalag, elhagyta mind, most sír magában, rí, és a szörnyű napra néz, a napra, úri kedvesére, ki részeg s izzik, mint a réz. Aztán eszelősen, bután rohan a gyorsvonat után. |
|
Radnóti Miklós: Erdő A lomb között aranykard, napfény zuhant át, megsebzett egy fatörzset, s az halkan sírni kezdett aranylófényű gyantát. Hamvas Béla „...a növényi lét nyílt, olyan, mint a híd, vagy a kapu nyitva kifelé és befelé, felfelé és lefelé.” |
Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik A mécsvirág kinyílik s a húnyó láthatárnak könyörg a napraforgó: a tücskök már riszálnak, odvában dong a dongó s álmos kedvét a bársony estében égre Írta egy röppenő pacsirta; s ott messzebb, kint a réten, a permeteg sötétben borzong a félreugró nyulak nyomán a fűszál, a nyír ezüstös ingben immár avarban kószál, s holnap vidékeinken újból a sárga ősz jár. |
|
Kiss Anna: Fűszedő Szedésre érett már a fű, borzong a félsötétben, Boróka asszony pendelye világol kinn a réten. Talán füvek közt válogat, sejtésnyi még az illat, álom füvére hogyha lel, magának is szakíthat. Szedésre érett már a fű, harmat suhog le róla, csücsökre fogja pendelyét a jó fűvek tudója. Úgy válogat, hogy szóban is elősorolja őket, igazlátókat, éltetőt, lélekcseréltetőket. Vigyázva, hogy virága is hullatlan megmaradjon, vének szívében ifjúság belőlük hogy fakadjon. Szedésre érett már a fű, borzong a félsötétben, Boróka asszony pendelye világol kinn a réten. |
Ady Endre: Őszi, forró virág-halmon Forró virág-halmon, Déli Nap-özönben Hallgatom, hallgatom A virág-tereferét. Röhögő pirosak, Epés violásak, Csillogó fehérek Viszik harsányan a szót. Filozófus kékek, Haragos zöld mályvák, Gunyoros vörösek El-elszólják magukat. Csak egy virág hallgat, Szinte-szinte ölnyi, Sárga, őszi rózsa, Büszkén lógatja fejét. Virág-gyötrelemnek, Virág-gondolatnak Átkos hordozója, Bánatos, szép, nagy fejű. |
Ady Endre: Virág-fohász virágok urához Sok évezres áloe-nemzedéknek Első és utolsó virága, Csodálatos ember-virág, én, Lám, még mindig élek. Bűnben s halálban kinyilt cifra fürtöm Minden senki rabolja, tépi, Készülnek buta mű-virágok S én áldásom küldöm. Viráguk Ura, titkos Erő, ámen, Hervassz el engem, itt az óra S erdődben többé ne nyíljon más, Csak olcsó ciklámen. Be szép, be bús, be átkos sorsot kaptam: Vagyok egyetlen, szent virága Halódva száz-száz csók-növénynek, Kik éltek miattam. S én mag nélkül halálra-szántan élek, Engem mindenki megcibálhat. Virágok Ura, be jó lenne Elmulni, de félek. |
Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet A virágnak megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet; Kikelet a lyány, virág a szerelem, Kikeletre virítani kénytelen. Kedves babám, megláttalak, szeretlek! Szeretője lettem én szép lelkednek - Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden Szemeidnek bűvösbájos tükrében. Titkos kérdés keletkezik szivemben: Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem? Egymást űzi bennem e két gondolat, Mint ősszel a felhő a napsugarat. Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára Tündér orcád tejben úszó rózsája: Bujdosója lennék a nagy világnak, Vagy od'adnám magamat a halálnak. Ragyogj reám, boldogságom csillaga! Hogy ne legyen életem bús éjszaka; Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet, Hogy az isten áldja meg a lelkedet. |
József Attila: Kertész leszek Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek, nem törődök semmi mással, csak a beojtott virággal. Minden beojtott virágom kedvesem lesz virágáron, ha csalán lesz, azt se bánom, igaz lesz majd a virágom. Tejet iszok és pipázok, jóhíremre jól vigyázok, nem ér engem veszedelem, magamat is elültetem. Kell ez nagyon, igen nagyon, napkeleten, napnyugaton - ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág. |
Áprily Lajos: Március A nap tüze, látod, a fürge diákot a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt. Csengve, nevetve kibuggyan a kedve s egy ős evoét a fénybe kiált. Régi, kiszáradt tó vize árad, néma kutakban a víz kibuzog. Zeng a picinyke szénfejű cinke víg dithyrambusa: dactilusok. Selymit a barka már kitakarta, sárga virágját bontja a som. Fut, fut az áram a déli sugárban s hökken a hó a hideg havason. Barna patakja napra kacagva a lomha Marosba csengve siet. Zeng a csatorna, zeng a hegy orma, s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved? |
Szentírás, Sirák fiainak könyve 38:4 A gyógyszereket a földből adja az Úr és az okos ember nem veti meg őket. |
Énekek éneke 2,10-13. Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl kedvesem, Szépségem jöjj már! Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment. Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön. Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak. Kelj föl kedvesem, Szépségem jöjj már! |
Pajor István: Titkos szerelem, vagyis Napkeleti virágnyelv A szép kies virágokat Kösd választott bokrokba: Jeles füveket, ágokat Tűzögessél sorukba. Hagyd, beszéljék szerelmedet, Váltsák titkon fel nyelvedet. Kedveseddel így beszélj: Nem fenyeget így veszély! |